8. fejezet: A nagy semmi

Megborzongtam. Az mondjuk kérdéses, hogy a szavaitól, vagy csak egyszerűen tőle, de kétségtelenül végigfutott a hátamon a hideg. Nem tudtam mit tenni, egyszerűen hipnotizált.
-Hova megyünk?-kérdeztem rekedt hangon.
Chris visszahúzódott, hátrált egy lépést és elégedett mosollyal nézett rám napszemüvegén keresztül.
-Valami nyugis helyre.
-Jó,-adtam be a derekam-de előtte nézzünk be Kate-hez.-kértem. Ennyit azért igazán megtehet.
-Rendben.-bólintott. Éppen ekkor csöngettek be, ami nekünk jó volt, mivel a diákok már bevonultak a termekbe, ezért nem kellett több kíváncsi szem párt elviselnünk. Bár le merem fogadni; Chris élvezné.


                                                                            *

Kate kórtermébe még most sem lehetett bemenni, és Chris ragaszkodott hozzá, hogy be se szökjünk, mondván, nem akar több törvénybe ütköző dolgot csinálni ma. Tudja a franc, mire gondolt. Így hát a recepciónál érdeklődtünk legjobb barátnőm hogyléte felől, ahol közölték, hogy az állapota továbbra is változatlan maradt.
Elképesztő mennyire hiányzott Kate vigyorgása, ész nélküli fecsegése...egyáltalán csak az, hogy mellettem legyen. Ő biztosan tudná, hogy mit kezdjek ezzel az egész helyzettel; Christoferel, meg a többivel. Christ tuti helyből elkönyvelné a "cukipasi" kategóriába, szóval lehet mégsem venném sok hasznát, de szükségem lenne rá.
Nagyot sóhajtva húztam fel a fejemre a kapucnit, mikor eleredt az eső. Már a buszmegállóban álltunk, ami természetesen fedetlen volt. Eddig fel-alá járkáltam, gondolkodtam, de most teljesen elöntött Kate hiánya, és arcomat a kezembe temetve rogytam le Chris mellé a padra. Sose hittem volna, hogy egy ember ennyire fontos lehet nekem. Igazából mindig csak magammal voltam elfoglalva, nem törődtem senki mással. Persze a családomat szeretem, de ennyi, semmi különös. Habár lehet valakit úgy szeretni, hogy nem önmagadat adva, folyamatosan hazudsz neki, csakhogy önmagad lehess? Egyáltalán van olyan, hogy önmagam? Aki hazudik, azért teszi, hogy elrejtse az igazi énjét, nem? Szóval akkor nekem is van valami! Valamilyennek csak kell lennem...
-Hé, minden oké?-hallottam Chris hangját, mire fölnéztem rá. Fekete pólója teljesen elázott, és a feketénél is feketébb lett. Nem volt kapucnija, ezért a víztől a hajának sokkal sötétebb, aranybarnás árnyalata lett. Arcán végigcsorgott a víz, és az apró cseppek eltűntek a napszemüvege mögött.
-Áruld már el, ilyen időben mért olyan szükséges ez a szemüveg?-hagytam figyelmen kívül az ő kérdését. Perpill szívesebben beszélgettem ilyen sablonos témákról, mint a jelenlegi lekiállapotomról.
-Mért? Menő, nem?-mosolyodott el. Közben megérkezett a busz, ezért kénytelenek voltunk feltápászkodni, amit nem is bántam, tekintettel, hogy szarrá áztam.
-Esőben inkább röhejes.-válaszoltam miközben felszálltunk a buszra.
Chris megvette a jegyeket és leültünk leghátra. Naná, hogy nem figyeltem meg, hova megy a busz...
-Szóval hova is megyünk?-a kérdés adja magát, ugyebár.
-Majd meglátod.-a válasz nem épen.
-Uh, de rejtélyes valaki...-morogtam, de valószínűleg nem hallotta.