-Ohó, csak óvatosan! Könnyen fel lehet bukni abban a repedésben.-már megint az az átkozott vigyor ült a képén.
-Tudom.-morogtam bosszankodva, és igyekeztem elfordítani róla a szememet, ami éppenséggel nem volt egy könnyű feladat. Ugyanis Christofer Hill átkozott jól nézett ki. Oké, tegnap este se volt egy Quasimodo, de így, hogy természetes fényben is láthattam... Fekete farmert viselt, csakúgy, mint tegnap este, de a tegnapi szürke ingét most feketére cserélte. Ettől a sötét szereléstől annyira elütött hidrogén szőke haja, hogy már-már vakított. Ja és persze a napszemüveg, amit most jobban tudtam hova tenni, tekintettel, hogy száz ágra süt a nap.
-Hát persze, hogy tudod.-vigyorgott.-Szépeket álmodtál?-kérdezte olyan mosollyal, amiről lerítt, hogy hátsó szándékai vannak.
-Mi?-döbbentem meg. Talán tud az álmaimról? Rólam szinte mindent tud... Éppen felé fordítottam az arcom, hogy valami csípős válasszal leplezzem zavaromat, mikor meglepett fejjel nézett rám: -Mi történt az arcoddal?- ennyi, kiszúrta.
-Macskakarmolás.-ha otthon bejött...
-Neked nincs is macskád.-cseszd meg, Christofer!
-Honnan a francból tudod te azt?-kérdeztem dühösen.
-Mondtam, hogy mindent tudok rólad, viszont nem válaszoltál a kérdésemre.-türelmetlenkedett. Lehetséges, hogy aggódna?
-A sövény volt. A szomszéd sövénye.-adtam meg magam.
-Akarod, hogy segítsek?-kérdezte ellágyult hangon. Még mielőtt válaszolhattam volna a kezével megérintette az arcomat ott, ahol a karcolás volt. Gyengéden végighúzta rajta az ujjait. Fura bizsergető érzés volt, mint amikor egy falevelet végighúznak a bőrödön; kissé csiklandós, de ugyanakkor van benne egy csöppnyi érdesség is.
Mindez nem tartott pár pillanatnál tovább, és Christofer keze visszahullott az oldala mellé. Mit meg nem adnék érte, ha most láthatnám a szemét, de az az átkozott napszemüveg eltakarta előlem. Én is az arcomhoz nyúltam, de már csak a seb hűlt helyét tapintottam. Elállt a lélegzetem.
-Ezt mégis hogyan...?
-Én csak-hát ő sem volt a helyzet magaslatán-volt...izé...volt a kezemen egy kenőcs...enyhíti a horzsolásokat.
Hát azt kell hogy mondjam, ennél még az én macskás sztorim is jobb volt, de mivel én nem kevésbé voltam zavarodott, mint ő, adtam egy bónuszt magunknak, és nem feszegettem a témát.
-Ó, köszi.-mondtam bizonytalanul, csakhogy megtörjem a csendet.-Most viszont rohannom kell.
-Rohannod? Hova kell rohannod?-kérdeztem, mikor megtalálta a hangját.
-Iskolába. Már így is késésben vagyok.- na nem minthogyha érdekelne, ha netán késésen kapnak, de ha még egy kis időt el kell töltenem Christoferrel menten felrobbanok.-Viszlát, Christofer.-hazudtam, ha nem is szemrebbenés nélkül. Nagyon is örültem volna, ha soha többé nem kell találkoznom vele, mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan, valami más...
Én mindig úgy éreztem, totál kilógok a sorból. Vannak barátaim, nem erről van szó. Sőt. Rengeteg barátom van. Vagyis inkább nevezzük őket ismerősöknek, akikkel alkalomadtán beszélek. Meg hát ott van nekem Kathe. Vele bármikor szívesen vagyok. Ő a legjobb barátnőm. Csak nem is tudom, annyira...kiszámíthatóak. Unalmas velük az élet.
És itt van Christofer a napszemüvegével meg a horzsolásenyhítő kenőcsével és ő olyan....kiszámíthatatlan. Na jó, ebben nincs túl sok fantázia, de speciel erre futotta. Ő is kilóg a sorból. Már csak így ránézésre is. Másképp mondjuk nem is tudhatom, hisz csak tegnap találkoztam vele először. Nekem is más volt. Nem úgy, mint a többi unalmas ember, az egyhangú életükkel. Nem. Christofer egyáltalán nem unalmas. Legalábbis nkem mindig tud meglepetéseket szerezni, ami meg kell, hogy mondjam, baromira idegesítő tulajdonsága. Mégis van benne valami izgalmas, valami új, és talán valami veszélyes is...
-Remek, én is oda tartok.-szakította félbe igen terjedelmesre sikeredett gondolatmenetemet. (bocsi)
-Iskolába? Hogy-Hogy?-na jó, simán kinéz gimnazistának, de valahogy nem tudom őt elképzelni egy sulipadban görnyedni.
-Ahan, én vagyok az új diák.-vigyorgott. Bumm.(nyugi, csak előrobbanás!) Szőke haja csak úgy csillogott a napfényben.
-Miféle új diák? Én nem tudok erről semmit.
-Nekem azt mondták, bejelentik, bejelentik, hogy jövök.-nézett rám bizonytalanul. Ja így már érthető. Nem szokásom a bejelentésekre figyelni. Általában tudom mit akarnak, ha meg nem, akkor valószínűleg nem is fontos.-Osztálytársak leszünk.
Na neee! Kizárt, hogy másodikos legyen!
-16 éves vagy?-meredtem rá.
-17. Januárban töltöttem.-kacsintott, mire én rögtön túl fiatalnak éreztem magam. Nekem augusztusban van a szülinapom.
-Ahan.-kész, ennyire futotta.
-Akkor talán el is indulhatunk.-vetette fel, mintegy mellékest.
-Ahan.-asszem' kezdek csődöt mondani. Azon csodálkoztam, hogy még nem kezdtem el füstfelhőket felköhögni...
Elmosolyodott, majd elindultunk egymás mellett. Én meg sem bírtam szólalni, neki meg látszólag nem volt mondanivalója. Ha csak ennyi lenne a helyzet, azt hiszem egész jól meglennénk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése